Alapfokú trialtörténelem

Hol is kezdõdött?

Rövid, tájékoztató jellegû összefoglaló a trial fõbb fejlõdési szakaszairól.

Valahol Angliában, valamikor nagyon régen a világháborúk idején kezdõdött, mikor rájöttek, hogy a motorral élvezet úttalan atakon szágoldozni. Aztán mindenki mást szeretett benne: volt aki ügyeskedni, volt aki száguldozni. Mivel mindenek mércéje a versengés, szabályok keletkeztek, melyek a 60-as évekre különválasztották kazdetleges szinten a ma ismert motorsport ágazatait. Valamikor így vált el egymástól a motocross, a túra, az endúró...és a trial.
Nálunk a kommunista rezsim a motocrosst támogatta (úgy-ahogy) a trial valahogy elhalványodott. Pedig valami volt... Pontosabb tényfeltárás után feltehetõen kiderülne, hogy a Pannónia motorok kihalásával egyidõben, talán szándékosan tüntették el. Lévén, hogy a mára legendássá vált Trial-Pannónia a nevében hordozta a sportágat. De ez egy másik cikk témája...


Lényeg, hogy európában annyira felerõsödött a motoros ügyességi versenyek iránt az érdeklõdés, hogy 1964-ben "Challenge Gouthards" nevû bajnokságot rendeztek, melyet az elsõ posztvilágbajnokságként tartanak számon. Ezt természetesen egy angol, Don Smith nyerte meg egy Greeves nyergében. A régi nehéz vasakkal (180-200 kg körüli versenysúly!) persze még lanyha domboldalakon keringõztek svájcisapkás nagyapáink, mai szemmel még szûknek sem nevezhetõ kanyarokban.
Az elsõ valódi bajnokságot 1968-ban Sammy Miller (õ is angol...) nyerte egy Bultaco-val. Ezt akkor Európa bajnokságként titulálták még 7 éven át Minden évben britt versenyzõ nyerte...

1975-ben lezajlott az elsõ Világbajnokság. Az elsõ hivatalos világbajnok így Martin Lampkin lett, annak a Dough Lampkinnak az apja, aki nemrég zsinórban nyert 7 (!) világbajnoki címet. A 70-es években a Bultaco továbbra is a legjobb márkának számított. A motorok fokozatosan "lefogytak", a versenyzõk pedig az egyre nehezedõ pályák miatt felvették a szükséges védõfelszereléseket. Más nemzetek is felzárkóztak, angol világbajnoka a trialnak pedig az ifjabb Lampkin csúcsratöréséig nem is lett. A finn Vesterinen zsinórban háromszor lett világbajnok, majd USA-beli, svéd és francia versenyzõk váltogatták egymást a belga Lejeune 80-as évek közepén bekövetkezett tündökléséig. A négyütemû motorok fokozatosan kihaltak. Feltûnt a tárcsafék és a központi rugózás is, melyeket értetlenül néztek: minek a trialhoz mindez? A választ egy spanyol fiatalember hozta meg, aki bevezette azt a mozdulatot, ami azóta is a trial egyik legfontosabb eleme: a megállást és a pozíciókeresést. A 90-es évekbe a Tarres-mánia vezetett.
Jordi Tarres volt a legenda, aki tökéletesen megváltoztatta azt az elképzelést, hogy a fizika határok közé szorítja az embert és motorját. Õ volt az elsõ, aki kidolgozta, hogyan kell feugratni függõleges falakra, ugrálni kõrõl-kõre megmutatva ezzel az utat a ma oly népszerû "Indoor Trial" felé.
Tarres 7-szer lett világbajnok 1987 és 1995 között, igaz, nem zsinórban, mint késõbb Lampkin.

A 90-es évek elején megjelent a deltabox aluváz, a hidraulikus kuplung, a vízhûtés és a fordított teleszkóp. (Ez utóbbit hamarosan vissza is fordították...) Kialakult a ma ismert trialmotor formája: alacsony súlypont, kis fordulatú, nyomatékos kétütemû motor, elöl-hátul tárcsafék, olajos kuplungvezérlés.
Dough Lampkin 1997-es trónrakerülését követõen volt próbálkozás a verseny közbeni megállás, pozícionálás tiltására, de végül belátták, hogy célszerûbb egy szûkebb limitidõ megszabása annak érdekében, hogy a versenyzõ ne ácsorogjon "órákat" tétlenül a pályán.
A trial indoor változata az ezredfordulóra végleg belopta magát televíziónkba, az új generáció éllovasait már innen ismerjük. Lampkin trónfosztása után - amit a japán Fujinami követett el 2004-ben - a spanyol armada csap le újra. Raga, Freixa, Cabestany, Fajardo csak a legnagyobb nevek. Félelmetes a japánok felzárkózása is, bár nem meglepõ, hoszen náluk mindig is nagy kultusza volt a trialnak. Az angolok továbbra sem adják fel, és végre Blazusiaknak köszönhetõen keleteurópai versenyzõ is tartozik a felsõ 15-be.

Ha a jövõbe tekintünk ismét négyütemû motorokat láthatunk. Ez nem a célszerûségnek, hanem napjainkban tomboló, kissé furcsa öko-bio célkitûzésnek "köszönhetõ". A Honda és a Yamaha újra komolyan belépett a spanyol és az olasz motorok által uralt piacra.
Raga és barátai közben hátraszaltóznak, elsõkerék nélkül kerekeznek, hátsó és elsõkeréken ugrálnak boldogan és készülnek az elsõ olimpiai megjelenésre. Mi meg szinte sehol sem tartunk...