A profi 4-es, azaz Toni Bou, Adam Raga, Jeroni Fajardo és Albert Cabestany egy könnyed győzelemmel sikerült elérniük a 2009-es Trial of Nations címet. Még a verseny végén eleredt erős eső sem volt képes megállítani őket, hiszen 65 ponttal Nagy Britannia előtt végeztek. Az olasz csapat elszalasztotta a hazai pálya előnyét, és csak a 3. helyen végeztek, mely eredménynél jobbat az elmúlt években sem tudtak elérni.
A spanyolok mindig is kedvencek voltak, de az angol csapat, Dougie Lampkin, James Dabill, Michael Brows és Alexz Wigg, a verseny elején becsületes ellenfélnek bizonyult. Ennek ellenére a verseny felénél Bou és a csapattársai már kezdték megkaparintani a trófeát, ugyanis már 70 ponttal vezettek. A következő harc az olaszok és a franciák között zajlott.
A szombat esti eső már így is a földet picit csúszóssá tette néhány helyen, de aztán a verseny alatt a második körben eleredt eső új nehézségi fokot adott a szikláknak. Kivétel nélkül, mind az 5 top csapat több hibapontot ejtett amikor másodjára látogatták meg a 18 szekciót. Amíg a spanyolok győzelme nem volt kétséges, addig a történet teljesen megváltozott a többi 15 kisebb nemzet esetében.
Németország egy meglepő fordulattal megverte a Cseh Köztársaságot, mivel több szekciót teljesített tisztán, és a pontszáma mindkét csapatnak 48 volt. Bár eleinte úgy tűnt, hogy a Cseh Köztársasák megismétli a tavalyi győzelmét, hiszen 8 pontos előnye volt a verseny felénél, de a német csapat, Jan Junklewitz, Timon Oster, Jochen Schafer és Carsten Stranghoner megszerezte ezt a poziciót immár a 4. alkalommal, bár az utolsó példa erre csak 2001-ben volt.
Norvégia hasonlóan győzött Finnországgal szemben, csupán 3 pontos előnnyel, a nyomukban pedig Svédország végzett.
Toni Bou: "Ez egy tökéletes szezonzárás számomra, de ennél is fontosabb, hogy egy kitűnő teljesítmény a spanyol csapat részéről. Az eső megnehezítette a dolgunkat, de erősek maradtunk mindvégig."
Dougie Lampkin: "Úgy gondolom, hogy tudtuk már indulás előtt, hogy a 2. hely a legjobb amire számíthatunk, kivéve ha valami nagyon furcsa dolog éri a spanyol csapatot. Összességében úgy gondolom, hogy egy jó verseny volt, bár egy picit túl nehezek voltak a szekciók néhány nemzet számára, még az eső eleredte előtt is."
Matteo Grattarola (olasz csapat): "Senki se volt a legtökéletesebb formájában ma, de mint csapat egész jól mentek a dolgok. A dobogóra állni itt Olaszországban egy csodás érzés és kellemes gyümülcse az egész évi kemény munkánknak."
Carsten Stranghoner (német csapat): "Fogalmunk se volt a pontszámokról az első körben, de továbbra is megpróbáltuk kihozni magunkból a legtöbbet. A verseny vége felé hallottunk néhány hírt, hogy közel voltuk a Cseh Köztársasághoz, de úgy gondoltuk, hogy a 17. szekciónál elvesztettünk minden esélyt. Az utolsó szekciót még egy utolsó erőbedobással próbáltuk jól teljesíteni, majd pedig nem jött, hogy higgyünk a szemünknek amikor megláttuk a képernyőn, hogy mi kerekedtünk felül."
Eredmények - World Championship Csoport
1. Spanyolo. 25
2. Nagy Britannia 90
3. Olaszo. 159
4. Franciao. 203
5. Amerikai Egyesült Államok 330
Eredmények - International Trophy Csoport
1. Németo. 48
2. Cseh Köztársaság 48
3. Norvégia 66
4. Finnország 69
5. Svédország 77
6. Ausztrália 94
7. Írország 110
8. Belgium 113
9. Svájc 145
10. Hollandia 162
11. Portugalália 252
12. Ausztria 277
13. Kanada 318
14. Luxemburg 333
15. Lettország 399
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Forrás: www.trialscentral.com
A szellemi tulajdon birtokosai fenntartanak minden a weboldal bármely részének vagy egészének, bármely technikával történõ másolásával kapcsolatos jogot. Minden tartalom szerzőjének szellemi terméke, amely akár a valóságtól eltérő is lehet.
Számítógép alkatrész, notebook, monitor, nyomtató, merevlemez
számtech webshop csajoknak!Dr.Hauschka, Tapéta
A trialmotor.hu tárhely szolgáltatója a DeadHorse Kft.