elválasztó főoldal impresszum kapcsolat

Outdoor VB, 2007 - 4. forduló, Japán

A spanyol Toni Bou tovább vitte a kivételesen jó formáját ebben az évben, és egy újabb győzelmet tudhat magáénak. Lezajlott az első nap a kétnapos Twin Ring Motegi Japán Outdoor VB-n, és Adam Raga a második helyet érte el. Bou és Raga a győztes párost képviselte, ugyanis nagyon elhúztak a többiektől. A helyi hős Takahisa Fujinami a harmadik helyen végzett, mely eredmény nagyon tetszett a helyi Japán fanoknak.

Ez a Japán forduló minden elvárást felülmúlt a kiválló rendezéssel, a kihivást jelentő szekciókkal, és rengeteg szenvedélyes, mégis kivételesen jól videlkedő közönséggel. Az időjárás megjutalmazta őket a fáradozásukért, ugyanis csodásan sütött a nap, és egy kellemesen hűs szellő fújdogált egész nap.

Outdoor VBBou tudatta a céljait már az első szekciók alkalmával, ugyanis sorra teljesítette ezeket hibapont nélkűl. Végűl egy majdnem tökéletes 1 hibapontos eredménnyel zárta az első kört. Ezt a hibapontot az utolsó szekciónak a végén szerezte, egy hatalmas szikla mászás alkalmával, melyet a vízesés nagyonon megnehezített.  Raga könyörtelenül üldözte Bou-t, és az első kört csak 4 hibával fejezte be. Két lábletétel a második szekción és két különálló lábletétel, mely egyikét a végső vízeséses akadálynál szerzett be.

Az ő hátuknál négy személy küzdött a harmadik helyért, mégpedig Fujinami, Dougie Lampkin, Jeroni Fajardo és Albert Cabestany, ugyanis közöttük csak négy hibapont volt az eltérés.

A második körben egy különösen ritka hibát láttunk Bou-tól, Outdoor VBugyanis 5 ponttal fejezte be azt a szekciót amelyen mindenki más 0-val teljesített, ugyanis a hátsó kereke nem tapadt meg és enyhény hátracsúszott. Ennek az 5 pontnak ellenére, még mindíg a legalacsonyabb volt a második körben beszerezett pontjainak összege, ezáltal bebiztosította a győzelmet a 6 hibapontos végeredményével. Raga 7 további pontot szerzett be, melybe beletartozik a második szekción szerzett 5 pontja is, mely szekciót egész nap csak két versenyző tudta hibapont nélkül teljesíteni.

A harmadik helyért folyt küzdelemben végül Fujinami kerekedett felül, és csak 1 hibaponttal előzte meg Cabestany-t. Lampkin már nem jelentett veszélyt, ugyanis a hátsó kerekét tönkretette, és időt veszített a javítással, majd el is esett és kificamította az egyik ujját.

A Junior kategóriában az első két helyen britt versenyző végzett, a már megszokott Michael Brown-al az élen és Alex Wigg volt a második, aki szorosan a nyomában volt, végül csak 3 ponttal maradt le. Alfredo Gomex szerezte meg újabb győzelmét a Youth kategóriában, második a britt Ross Danby volt illetve harmadik Alexis Cervantes lett.

Az első nap eredményei:

1. Toni Bou - 6
2. Adam Raga - 11
3. Takahisa Fujinami - 42
4. Albert Cabestany - 43
5. Jeroni Fajardo - 54
6. Dougie Lampkin - 63
7. James Dabill - 69
8. Tomoyuki Ogawa - 72
9. Kenichi Kuroyama - 78
10. Fumitaka Nozaki - 87
11. Marc Freixa - 88
12. Daniel Oliveras - 99
13. Isao Shibuya - 99
14. Christophe Bruand - 110
15. Jerome Bethune - 112

Junior kategória:
1. Michael Brown - 10
2. Alexz Wigg - 13
3. Matteo Grattarola - 33
4. Loris Gubian - 39
5. Nicolas Gontard - 42
6. Sam Haslam - 42
7. Laia Sanz - 64
8. Akira Shibata - 70
9. Akio Saito - 75
10. Yoshiaki Nomoto - 80
11. Kyohei Nakaguko - 94

Youth kategória:
1. Alfredo Gomez - 11
2. Ross Danby - 21
3. Alexis Cervantes - 47
4. Marijan Griebel - 85

 

 

 

 

 

 

A második napon Adam Raga volt az az ember aki képes volt Toni Bou nyerési vonalát megtörni. Bár nagyon kicsi volt kettejük között a pontszám különbség, ugyanis Raga csak 2 hibaponttal előzte meg Bou-t. A hely hős, Takahisa Fujinami újra harmadik lett, akárcsak az első nap alkalmával, újra hatalmas örömükre a helyi fanoknak.

Az időjárás újra tökéletes volt, csodás napsütéssel melyet csak néha takart el enyhe felhőzet. Az első nap hűsítő szellője most is kellemes felüdülést biztosított mindenkinek.

A verseny még feszültebb volt, mint az első nap, ugyanis az első nappal ellentétben most négy versenyző volt harcban. és az első kört csak 3 hibapontos eltéréssel végezték. Raga és Bou 9 hibapontot szerzett, Albert Cabestany boldogan, hogy újra jó formában van, csak 1 hibaponttal volt mögöttük, majd Fujinami Outdoor VBkövetkezett akinek 2 hibapont volt a lemaradása Cabestany-tól.

Az első körben mind a 4 versenyző beszerzett az egyik szekción 5 hibapontot, kivéve Fujinami-t. Viszont a különbség kiegyenlítődött, ugyanis a negyedik szekciót mindenki pont nélkül teljesítette, viszont Fujinami itt 5 hibapontot szerzett.

A második kör Raga bemutatójával folytatódott, ugyanis egyetlen egy hibapontot se szerzett, és ezáltal megkaparintotta első győzelmét ebben a szezonban, és az egyedüli versenyző volt aki Bou-n kívűl sikerült győzelmet elérjen. Bou beszerzett néhány hibapontot a trükkös fa akadályokon és ezzel visszaesett a második helyre.

A harmadik helyért Fujinami és Cabestany között alakult ki a harc. Úgy tűnt, hogy a spanyol versenyző áll jobban, de ez csak addig tartott, amíg a kilencedik szekcióban a lánca leesett, és ezzel 5 hibapontot szerzett, visszaszorulva Fujinami mögé. Az utolsó szekcióban a mászást mindketten elrontották, de a japán versenyző sokkal látványosabban. Fujinami ugyanis elesése után az orvosi részlegre került, de nem szenvedett komoly sérülést, csak az ujja ficamodott ki, akárcsak Dougie Lampkin-nak 24 órával korábban.

A Junior kategóriában, Michael Brown újabb győzelmet aratott, egy hihetetlenül szoros harcban Nicolas Gontard-al. Közöttük a különbség egyetlen egy pont volt, Brown ugyanis 2 hibaponttal, míg Gontard 3 hibaponttal végzett. Bár a második körön belül mindhármuknak ugyanannyi volt a hibapontjuk, az első kört is beleszámolva, végül Alex Wigg lett a harmadik.
A Youth kategória eredménye megegyezett az első nap eredményével, Alfredo Gomez győzelmével, Ross Danby második helyezésével illetve Alexis Cervantes-el, aki a harmadik helyet kapta meg a dobogón.

A második nap eredményei:

1. Adam Raga - 9
2. Toni Bou - 11
3. Takahisa Fujinami - 18
4. Albert Cabestany - 22
5. Jeroni Fajardo - 52
6. Kenichi Kuroyama - 53
7. Dougie Lampkin - 54
8. James Dabill - 59
9. Tomoyuki Ogawa - 59
10. Marc Freixa - 69
11. Isao Shibuya - 79
12. Fumitaka Nozaki - 88
13. Daniel Oliveras - 99
14. Daniele Maurino - 109
15. Tsuyoshi Ogawa - 118

Junior kategória:
1. Michael Brown - 2
2. Nicolas Gontard - 3
3. Alexz Wigg - 11
4. Matteo Grattarola - 29
5. Laia Sanz - 29
6. Loris Gubian - 30
7. Akira Shibata - 37
8. Sam Haslam - 38
9. Kyohei Nagabuko - 56
10. Akio Saito - 81

Youth kategória:
1. Alfredo Gomez - 7
2. Ross Danby - 22
3. Alexis Cervantes - 29
4. Antonio Alfonso - 32
5. Marijan Griebel - 68

© 2005. Minden jog fenntartva. DeadHorse Kft.

A szellemi tulajdon birtokosai fenntartanak minden a weboldal bármely részének vagy egészének, bármely technikával történõ másolásával kapcsolatos jogot. Minden tartalom szerzőjének szellemi terméke, amely akár a valóságtól eltérő is lehet.
Számítógép alkatrész, notebook, monitor, nyomtató, merevlemez
számtech webshop csajoknak!Dr.Hauschka, Tapéta
A trialmotor.hu tárhely szolgáltatója a DeadHorse Kft.