Toni Bou elért egy fergeteges győzelmet az Indoor versenyek első fordulójában, mely Marseille-ben volt megrendezve. A második és harmadik helyen Albert Cabestany és Adam Raga végzett. Nekik mivel egyezett a pontszámuk egy külön szekción is össze kellett mérniük tudásukat, és így dőlt el, hogy ki kapja a második illetve harmadik helyezést. A verseny, szépen felépített, 7 szekciót tartalmazott, illetve egy dupla, gyorsasági szekciót. Körülbelül 6000 néző volt szemtanúja élőben a versenynek.
A 2008-as év nyitó versenyene sok érdekességet tartogatott, főleg annak köszönhetően, ho
gy Lampkin a Beta oldalán debütált és Cabestany pedig egy 4 ütemű Sherco-t szelidített meg. Továbbá Adam Raga is felépülőben volt a kézsérülése miatt, melyet decemberben szerzett a Sheffield versenyen.
Az új 3.2-es Sherco jól igazodott Cabestany-hoz, aki az elődöntőben a legjobb eredményt érte el, mindössze 4 hibapontal. Így a spanyol versenyző, felülkerekedett versenytársai, Toni Bou és Adam Raga felett. A világbajnok Bou sokat kínlódott, hogy bejusson a döntőbe, ugyanis az első szekción 5 pontot kapott, illetve várnia kellett, hogy a vállában érzett fájdalom csökkenjen. Viszont a gyorsasági szekcióban ő volt a legjobb, és ezzel a harmadik helyre zárkózott fel, maga mögé utasítva Takahisa Fujinamit. A japán versenyző nagyon jó formában volt és eleinte dobogói helyen tartózkodott a csapattár
sával ellentétben. Jeroni Fajardo az ötödik helyen végzett, Briton James Dabill előtt, aki frissen ízlelgette a szekciókat. Dougie Lampking gyengén teljesített a Beta motorral, a 7 szekcióból 4-en maximális pontszámot ért el, mely túl sok hibának bizonyúlt a részéről és csak a 7. helyre volt elegendő. A helyi Jerome Bethune, bár szorosan a nyomában volt Lampkinnak, mégis a 8. helyen végzett.
A végső kör komoly fordulókat tartogatott. Bou hozta az ő igazi formáját, kihasználta vetélytársai hibáit és az élre tört. Raga eleinte bírta a küdelmet, de az 5. szekción egy nagyon rossz 5-öst szerzett be, mely meggátolta az első hely megtartásában. Végül Cabestany az extra szekció következtében elfoglalta a 2. helyet. A következő verseny február 3.-án lesz megrendezve, Barcelona-ban.
Toni Bou:"Nagyon elégedett vagyok ezzel a jó kezdéssel az Indoor sorozatban. Ez egy nagyon fontos szezon számomra, melyben a bajnoki címemet kell megvédjem. Cabestany nagyon erős az új motorral, és egy nehéz vetélytársnak bizonyulhat, de bízom benne, hogy le tudom győzni a riválisoktól jövő nyomást."
Albert Cabestany: "Nagyon elégedett lehetek az eredménnyel. Nagyon jól igazodott hozzám az új motort, sokkal jobban, mint a régebbi 2 üteműek. Nagyon rövid idő állt rendelkezésemre, hogy hozzászokjak, de magabiztos vagyok abban, hogy idővel még jobban össze fogok szokni a motorral, és reménykedek abban, hogy még jobb eredményeket érek el."
Adam Raga: "A harmadik hely a nyitó versenyen egyáltalán nem rossz eredmény. A végeredmény nagyon kicsin múlott, hiszen csak 2 pont volt a különbség. A megsebesült kezem miatt az utolsó hetekben nem tudtam edzeni, és emiatt nem a legjobb kondiciómban versenyeztem."
Elődöntő:
1. Albert Cabestany (4 pont)
2. Adam Raga (6 pont)
3. Toni Bou (11 pont)
4. Takahisa Fujinami (11 pont)
5. Jeroni Fajardo (19 pont)
6. James Dabill (20 pont)
7. Dougie Lampkin (26 pont)
8. Jerome Bethune (26 pont)
Döntő:
1. Toni Bou (8 pont)
2. Albert Cabestany (10 pont)
3. Adam Raga (11 pont)
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
|
|
|
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A szellemi tulajdon birtokosai fenntartanak minden a weboldal bármely részének vagy egészének, bármely technikával történõ másolásával kapcsolatos jogot. Minden tartalom szerzőjének szellemi terméke, amely akár a valóságtól eltérő is lehet.
Számítógép alkatrész, notebook, monitor, nyomtató, merevlemez
számtech webshop csajoknak!Dr.Hauschka, Tapéta
A trialmotor.hu tárhely szolgáltatója a DeadHorse Kft.